Mivel a melanoma a leginkább áttétképző daganat, ennek a folyamatnak a molekuláris alapjainak kutatására kiváló kisérletes modellt szolgáltat. Korai kutatásaink során kiderítettük, hogy ennek a nagyfokú áttétképző képességnek egyik alapja a sejtfelszíni heparán-szulfát proteoglikánok dominanciájában keresendő, olyannyira, hogy ennek bioszintézisének blokkolásával vagy interferenciával (heparin) a folyamat hatékonysága jelentősen csökkenthető. Másik sajátossága a melanomának az ectopiás thrombocyta gén expresszió, ami a sajátos integrint (aIIbß3) és thrombocyta 12-lipoxigenázt jelenti, amelyek a matrix kölcsönhatások széles spektrumában vesznek részt és a daganatsejtek mozgékonyságának is stimulálói. Ennek alapján az anti-aIIbß3 antitest kezeléssel az áttétképzési folyamat hatékonyan gátolható. A melanoma klasszikus prognosztikus faktorai szinte évtizedek óta változatlanok, de ezek elsősorban a lokoregionális terjedés prognosztikus markerei. Kutatásaink során számos új prognosztikus markert azonosítottunk, amelyek a szervi áttétképzés és a túlélés becslésére alkalmasak (CD44v3, érdenzitás, AQP1, T-sejt-aktivációs markerek, B-sejt-denzitás stb.) Újabb genomikai vizsgálataink pedig azt mutatták ki, hogy a daganat genetikai progressziója a szervi áttétekig folyamatos és szervspecifikus módon zajlik, ami esetleg utat nyithat a szervi áttétekre szelektív terápiás stratégiák kijelölésére. Kulcsszavak: bőr malignus melanoma, áttétképzés, patomechanizmus, prognosztikai markerek