A plazmaferezis (plazmacsere) hatékony és széles körben alkalmazott terápiás, klinikai módszerré vált az elmúlt évtizedekben. Az eljárásban azonban a készülék kemény, mechanikai felszíneivel történő találkozás a vér humorális és sejtes komponenseiben lényeges változásokat hoz létre, "nyíró stressz" ("shear stress") állapotot, amiben "veszély" ingerként ható molekulák keletkeznek, melyek végül "teljes stressz" választ válthatnak ki a szervezetben. Korábbi vizsgálatok szerint a vérplazmában történő adenozin szintemelkedés a stresszreakció kialakulásának fontos biokémiai veszélyingere. Magas értékei serkentik az adrenokortikotrop hormon (ACTH) és a kortizol, a két fő stresszhormon képződését, ami már az egész szervezetre kiterjedő, teljes stresszállapot jele. A jelenlegi munkában megmértük 12 önkéntes hipertrigliceridémiás személy vérében plazmaferezis során a plazma adenozin-, ACTH- és kortizolszintek, továbbá a trombocitaszám változásait. Az adenozinszintekben szignifikáns emelkedést találtunk (42,54 versus 128,74 uM, p < 0,001), míg az ACTH- és kortizolszintek növekedése nem volt jelentős. Ismételt plazmaferezis alkalmazásával az adenozin szintjének emelkedéséből el-különíthető és kiszámolható volt az adenozinmennyiség, ami a trombociták aggregációján kívüli stresszválasz termékének tarható, és aminek fokozatos kiürülése a vizeletben több, mint négy napig tartott. Ez az állapot azonban, az ACTH és kortizol emelkedése nélkül, csak enyhe stresszreakciónak tekinthető. Így "részleges" (csak adenozinhoz kapcsolt), és nem teljes a stresszválasz. A plazmaferezis, ha "enyhe" mértékű is, de "komplex veszélyingert" jelentő klinikai beavatkozásnak tekinthető.  Kulcsszavak: plazmaferezis, veszélyinger, stressz, adenozin, ACTH, kortizol