Fiume mint a Magyar Királyság adriai tengeri kikötője az 1700-as évek utolsó harmadától indult rohamos fejlődésnek. Corpus separatumként, tehát nem a Horvát Királyság területéből vált a Magyar Királyság részévé 1779-ben. Ezért rendelkezett külön a városról és a körülötte fekvő területekről a Trianoni békeszerződés III. résznek V. címe. A Habsburg Birodalomnak és benne Magyarországnak, a törökök elleni győztes háborúk után, a 18. század első évtizedei nyitottak lehetőséget arra, hogy részesedjen a jól jövedelmező földközi-tengeri kereskedelemből. Ennek azonban abszolút feltétele volt a keleti mediterrán kikötőkből támadó pestisjárványok megelőzése, illetve megfékezése. Ez a tevékenység szinte azonos volt a tengerészeti közegészségüggyel, amelynek szigorú hatósági szabályozása 1755 és 1769 között történt. A Habsburg-jogalkotás sikeresen egyesítette a több évszázados mediterrán szokásrendet a fegyelmezett osztrák bürokráciával. Száz év után, az 1851-52-ben Párizsban ülésező első nemzetközi közegészségügyi konferencia csak enyhíteni igyekezett a szabályokon, de az alapelveket változatlanul hagyta. Magyarországon ezek a szabályok kétszeresen is feledésbe merültek. Először a modern mikrobiológia tudományos alapon helyezte a történelem lomtárába a tisztán tapasztalati szabályokat. Másodszor a 20. században Fiume elvesztése, majd a magyar tengerhajózás kihalása törölte a tengerészeti egészségügyet közös emlékezetünkből. Ennek ellenére mégis hasznos átnézni a régi dokumentumokat, mert újabban, a járványok " legyőzésének" eufóriája után, értékes üzeneteket küldenek egy valószínűleg soha véget nem érő küzdelemről a makro- és mikrobiológia világa között.  Kulcsszavak: Fiume, magyar tengerhajózás, tengerészeti közegészségügy, pestisjárvány