A rendelői vérnyomáson alapuló mérések alapján a hipertónia prevalenciája a felnőttkorú népesség 30-45%-ára tehető. A hipertóniás betegek kezelésének elkezdésére és a terápia fenntartására az ajánlások négy fő gyógyszercsoportot javasolnak: az ACE-gátlók és az ARB-k, a kalciumantagonisták, a diuretikus hatású szerek és a béta-blokkolók. A betegek 10-15%-ában (ők tartoznak a terápiarezisztens hipertónia, valamint a stressz indukálta hipertónia kategóriájába) a hármas kombináció is elégtelen, ezért negyedik szert, sőt ritkán ötödik vagy hatodik típusú vérnyomáscsökkentőt is alkalmaznunk kell. Ilyenkor szóba jönnek a centrálisan ható szerek. Fontos tudni, hogy a vérnyomáscsökkentő hatékonyságban és a mortalitás csökkentésében nincs lényeges különbség az egyes antihipertenzív gyógyszercsoportok között. Az egyes célszervkárosodásokra (microalbuminuria, balkamra-hipertrófia, endothelfunkció, az intima-media vastagsága, a pulzushullám terjedési sebessége) és metabolikus folyamatokra (elektrolitek, inzulinrezisztencia, lipid- és húgysavanyagcsere), valamint a kardiovaszkuláris morbiditásra, mortalitásra gyakorolt hatás tekintetében a betegek bizonyos alcsoportjaiban az egyes gyógyszercsoportok hatékonysága között vannak jól meghatározható, a betegek individualizált terápiájában figyelembe veendő eltérések. Ismert, hogy a hipertónia kialakulásában egyik tényező a fokozott szimpatikus aktivitás.  Kulcsszavak: terápiarezisztens magas vérnyomás Az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával.