A COVID-ellátás során tapasztalt számos szervi károsodás és szövődmény rehabilitációs igényeiről egyre több nemzetközi közlemény olvasható. Valamennyiben hangsúlyozzák a post-COVID rehabilitáció komplex jellegét. A post-COVID rehabilitáción belül speciális korai aktív fekvőbeteg-intézményi ellátást igényel azon szűk betegcsoport, akik a COVID miatt intenzív osztályos kezelés mellett tartósan lélegeztetésre kényszerültek és a PICS (postintensive care syndrome) tüneteit mutatják. Ezen betegségcsoport rehabilitáciojáról a nemzetközi szakirodalomban ali-alig olvasható közlemény, az is csak egy-egy kazuisztika formájában. Ez inspirálta a szerzőket, hogy viszonylag nagy számú betegcsoport rehabilitációjáról számot adjanak. Módszer: 2020. április 14-től 2022. március 31-ig az SZSZBMK területén 1093 COVID miatt intenzív osztályon lélegeztetett beteget kezeltek, ebből 296 fő tracheosztomizált, tartósan lélegeztetett volt. Ezen betegcsoportból osztályunkra 31 beteg került, akik változatos súlyosságú PICS tüneteit is mutatták. A szerzők áttekintik a betegcsoport küzdelmes rehabilitációját és ismertetik az abban szerzett tapasztalatukat. Felvételkor dominálóan a CIP/CIM különböző súlyosságú tetraparetikus tüneteit észlelték, többszervi károsodás mellett. Hat beteg tracheosztómiás kanüllel érkezett, a többi beteget átvétel előtt dekanülálták. A tizennégy nő és 17 férfi átlagéletkora 58,5 (35-87) év volt. 28 beteg esetében a vizeletben vagy a tracheaváladékban, illetve mindkettőben MRK jelenléte igazolódott, olykor Candida mellett. 26 betegnél különböző testtájékon, többségében II-IV. stádiumú dekubitusz megléte színezte a felvételi állapotot. A betegek komplex orvosi rehabilitáció mellett a megszokottnál szorosabb obszervációban részesültek, számos esetben elkerülhetetlen interdiszciplináris ellátással kiegészítve. Az átlagos kezelési idő 29,5 nap volt. Az eredmények megítélése a felvételi és távozási FIM és Barthel-index összehasonlításával történt. Eredmények: 24 betegünk saját otthonába távozott a minőségi mutatók egyértelmű javulása mellett. Egy beteg szociális otthonba került vissza fekvő betegként, a végtagok minimális aktivitásával kísérve. Három beteget viszszahelyeztünk az ITO-ra, kettő beteg belgyógyászati osztályra került. Az áthelyezett betegek közül a későbbiekben négyen exitáltak. Egy beteget osztályunkon vesztettünk el. Minden betegünket kontrollra kértünk vissza a hazabocsátását követő 2-3 hónap múlva. Nyolc beteg jelent meg a kontrollvizsgálaton, egyértelmű javulást tapasztalva a mozgásszervi állapotukban. Két beteg már az eredeti - COVID előtti - foglalkozását végzi. Távozáskor valamennyi betegünket légzőszervi és kardiológiai rehabilitációra irányítottuk. Következtetés: Tapasztalatként elmondható, hogy az ilyen súlyos betegek post-COVID korai aktív rehabilitációja a megszokottnál lényegesen szorosabb obszervációt, felkészültebb teamet, megfelelő infrastukturális és technikai hátteret igényel, olyan intézményi ellátást, ahol nonstop rendelkezésre áll a szükséges modern diagnosztikai eszközpark és az interdiszciplináris beavatkozások legszélesebb köre. A betegek rendszeres post-COVID gondozást igényelnek, ahol tervezhető a további szükséglet szerinti rehabilitációs tevékenység színtere és minősége, de ez már egy következő közlemény tartalmát képezheti.  Kulcsszavak: post-COVID rehabilitáció, PICS, CIP/CIM, tartós lélegeztetés