A tüdőembólia klinikai gyanúját validált algoritmusok segítségével egyértelműen tisztázni kell. Annak eldöntése, hogy a nagy kockázatú vagy a nem nagy kockázatú csoportba tartozik-e a beteg, a szisztolés vérnyomás mérésével történhet. A jobb kamrai működészavar és a szívizomkárosodás markerei alapján a nem nagy kockázatú betegek tovább osztályozhatók. Ha nagy kockázatú tüdőembólia gyanítható, multidetektorCT-tüdő-angiográfiával (MD-CTPA) vagy szívultrahanggal kell tisztázni a diagnózist. Ha megtörtént a keringés stabilizálása, illetve ha a szívultrahang eredménye nem egyértelmű, MD-CTPA végzendő. Stabil keringés és nem nagy kockázatú tüdőembólia gyanúja esetén a diagnosztika első lépése a tüdőembólia klinikai valószínűségének meghatározása a Wells-pontrendszer vagy a javított genfi skála alapján. A kivizsgálás rutineljárása az MD-CTPA. A lábvénák kompressziós szonográfiás vizsgálata csökkentheti a szükséges CT-vizsgálatok számát. A ventilációsperfúziós szcintigráfia alternatív lehetőség olyan esetekre, amikor nem végezhető MD-CTPA. Nagy kockázatú tüdőembólia esetén, és ha a szívultrahang jobb kamrai trombust mutat ki, sürgősen trombolízis vagy embolectomia végzendő. Egyes közepes kockázatú betegek esetében is mérlegelhető a trombolízis. Az újabb embolizáció elkerülése végett általában 3 hónapos alvadásgátlást javasolnak. Idiopátiás tüdőembólia után mérlegelendő a hosszú távú antikoaguláció.