A fizikai terheléses elektrokardiográfiás (EKG) vizsgálat megbízható és széles körben használt módszere a kardiovaszkuláris betegségben szenvedő vagy e tekintetben veszélyeztetett betegek értékelésének. Az EKG-változásokon (ST-szakasz, T- és U-hullám-eltérések) kívül más fontos, a beteg kezelését és állapotának felmérését segítő információk (ritmuszavarok, szívfrekvencia, vérnyomás, fizikai terhelhetőség, az erőkifejtés mértéke) is nyerhetők a vizsgálatból. Az American College of Cardiology (ACC) és az American Heart Association (AHA) 2002-ben korszerűsítette a fizikai terheléses próbával kapcsolatos bizonyítékokon alapuló irányelveit (1. táblázat), és egyértelműen azonosították azokat a betegeket, akiken el kell végezni ezt a vizsgálatot.1 Az 1997-es útmutatók tíz fogalomkörében végeztek változtatásokat vagy módosításokat; ebben a cikkben a leglényegesebb pontokra, mindenekelőtt az 1. és 2.a osztályú bizonyítékokra helyezzük a hangsúlyt. A fizikai terheléssel végzett kardiális képalkotó vizsgálatok tárgyalása meghaladja ennek a cikknek a kereteit, bár a terheléses próba érzékenységét és fajlagosságát feltehetően javítani lehetne terheléses echokardiográfiás vagy terheléses izotópperfúziós vizsgálatokkal.