A sürgősségi betegellátásban gyakran találkozunk görcsrohammal járó esetekkel. A nem provokált rohamok legtöbbször diagnosztizálatlan epilepszia első jelentkezésének felelnek meg. A görcsrohamot nem lehet egyetlen panasz, tünet vagy vizsgálóeljárás alapján más kórképektől elkülöníteni. Az első görcsroham után indokolt az elektroencefalográfia (EEG), valamint felnőttek és kockázati tényezővel (pl. fokális neurológiai deficit, koponyasérülés) terhelt gyermekek esetében valamely központi idegrendszeri képalkotó vizsgálat elvégzése. Az MR-vizsgálat előnyben részesítendő a CT-vel szemben, kivéve ha akut intracranialis vérzésre gyanakszunk. A görcsrohamhoz leggyakrabban társuló laboratóriumi eltérés a kóros nátrium- és vércukorszint. Ha a neurológiai státus negatív, laboratóriumi eltérések nincsenek, és organikus központi idegrendszeri betegség nem igazolható, hospitalizációra és antiepileptikum adására nincs szükség. Az antiepileptikus gyógyszeres kezelés az első 1-2 évben csökkenti a rohamismétlődés kockázatát, hosszú távon azonban nem véd a rohamok kiújulása ellen, és a remiszsziós arányt sem befolyásolja. A betegek gépkocsivezetői alkalmasságának jogi szabályozása államonként különböző. Az amerikai lakosság mintegy 2-5%-a él át élete folyamán nem láz okozta görcsrohamot, és a sürgősségi esetek 1-2%-ában görcsroham miatt kell ellátni a beteget. Az Egyesült Államokban a betegektől származó adatok alapján az epilepszia prevalenciája 1,1-2,2%-ra tehető. Az első roham jelentkezésekor a betegek többsége (57%) 25 évesnél fiatalabb, ezen belül 71% életkora 15 év alatt van. Az első rohamot átélő betegek 58%-a férfi.