A családorvosi rendelőben gyakran találkozunk személyiségzavarban szenvedő betegekkel. Ellátásuk sokszor feszültségekkel teli feladat, s e feszültségek megnehezítik a testi és lelki problémák feltárását, ellátását. A Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders IV. kiadása (DSM-IV) a személyiségzavarokat három nagy csoportba sorolja. Az A csoportba az excentrikus, különc (paranoid, szkizoid, szkizotip), a B csoportba a dramatizáló, érzelmileg labilis, szeszélyes (antiszociális, borderline, hisztrionikus, nárcisztikus), a C csoportba a szorongó, félénk (elkerülő, dependens, kényszeres) személyiségek tartoznak. Az orvosnak igyekeznie kell olyan kapcsolatot tartani ezekkel a betegekkel, amely mellett a legmagasabb szintű ellátás valósítható meg. Ennek érdekében speciális kezelési stratégiákhoz folyamodhat. A személyiségzavar típusának megfelelően használhat sajátos kommunikációs technikákat, szabhat szigorú kereteket, a páciens viselkedésének függvényében korlátozhatja a találkozásokat, és élhet a megnyugtatás eszközével is. A kiegészítő gyógyszeres kezelés is hasznos lehet bizonyos tünetek kezelésében.