A SARS-CoV-2 megjelenésével a myeloma multiplexben szenvedők leggyakoribb halálozási okának számító fertőző ágensek köre tovább bővült. Az absztrakt szövegezésekor világszerte domináló SARS-CoV-2 omikron variáns (PANGO B.1.1.529) bár kisebb valószínűséggel okoz fatális kimenetelű fertőzést immunkompetensekben a korábbi delta variánshoz (PANGO B.1.617.2) képest, hatékonyabb transzmissziós képessége miatt az átfertőzöttek incidenciája valószínűleg nem alacsony. A COVID-19 súlyos vagy kritikus lefolyásának valószínűségét növeli a myeloma multiplexben szenvedő betegek esetén az alapbetegség, annak célzott hematológiai kezelése, valamint a betegséghez társuló egyéb komorbiditások (például veseelégtelenség) okozta komplex humorális és celluláris immunszuppresszió. A minél korábban megkezdett antivirális terápiák, a pre- vagy posztexpozíciós profilaxisként alkalmazott monoklonális antitestkészítmények, valamint a rekonvaleszcensplazma-terápia megakadályozhatja a fertőzés klinikai progresszióját. Míg az átlagpopulációban a COVID-19-et kísérő, közösségben szerzett koinfekciók incidenciája nem magas, myeloma multiplex esetén a légúti vírusbetegségeket követő Streptococcus pneumoniae fertőzés kb. 150-szer nagyobb eséllyel okozhat invazív betegséget. A modern onkohematológiai kezelések hatására a myeloma multiplex mára krónikus, többszöri relapsussal kísért entitássá vált, az ebben szenvedőket a fenti két kórokozóval szemben immunizálni szükséges. Cikkünkben citokinviharral komplikált COVID-19-ben, valamint invazív Streptococcus pneumoniae betegségben szenvedő, majd kórházi ellátása során de novo myeloma multiplexszel diagnosztizált felnőtt beteg esetét ismertetjük, végül röviden áttekintjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb irodalmi adatokat.  Kulcsszavak: SARS-CoV-2, COVID-19, myeloma multiplex, citokinvihar, Streptococcus pneumoniae, invazív pneumococcusbetegség