A vérnyomás, illetve a pulzus vizsgálata közel egyidős a medicina történetével, hiszen már az ókorban felismerték a vérkeringés jelentőségét, a pulzus vizsgálatára pedig egyértelmű történelmi-művészeti forrásaink vannak az i. e. III. századból (Erasistratos). A XIX. század hozta meg az első "vérnyomásmérő" eszközöket, hiszen már Frederick Akbar Mahomed is az aortában uralkodó nyomást akarta megmérni Sphygmograph-jával 1874-ben, mégis a Scipione Riva-Rocci által feltalált felkari vérnyomásmérési módszer (1896) terjedt el. A XX. század végéig csak a rendelőben mért vérnyomásmérés szerepelt a mindennapi gyakorlatban, de aztán rájöttünk, hogy a rendelői méréseknek milyen komoly korlátai vannak (pl. a fehérköpeny-hipertónia). A vérnyomásmérést emiatt "kivittük" a rendelőből, felismerve a rendelőn kívüli vérnyomás jelentőségét. Ehhez persze megfelelő technológiára és készülékekre (ambulatory blood pressure monitoring, ABPM; otthoni automata műszerek), no és a betegek oktatására volt szükség. Mára elmondható, hogy az ambuláns vagy az otthoni mérés fontos kiegészítője a rendelői értékeknek a hipertónia diagnosztikájában és terápiájában (1). Persze az otthon megmért értékek csak annyit érnek, amennyi abból a kezelőorvoshoz visszajut. Ebben volt korszakalkotó lépés a telemedicina elterjedése az ezredfordulón, amely ha sokkal fejlettebb lenne hazánkban és a világban, még nagyobb segítség lehetett volna a COVID-19-járvány idején - úgy is fogalmazhatunk, hogy egy elszalasztott lehetőségről van szó (2). A telemedicinális vérnyomásgondozás lényege, hogy a betegek által otthon megmért vérnyomásértékeket valamilyen kommunikációs csatornán (korábban vezetékes telefon, ma már okoseszközök, felhőalapú technológiák segítségével) eljuttatja a kezelőorvoshoz. Ezáltal kiku¨szöböli a kazuális mérések számos korlátját, és - az ABPM adatait kiegészítve - a betegek vérnyomásáról longitudinális jellemzést tesz lehetővé, és hatékonyabbá teheti a vérnyomás-beállítást, javítja a betegek együttműködését.