Az idősotthonokban nagy kihívást jelent az időskorúak esésének megelőzése. Külföldi szakirodalmakban az esés gyakoriságát 50-70%-ra becsülik. Kutatásunk célja meghatározni az idősotthonokban az egészségügyi végzettségű ápolók számát, akik aktívan vesznek részt az esésmegelőzési stratégia kialakításában és végrehajtásában, továbbá feltérképezni a stratégiát segítő és gátló tényezőket. Kvalitatív vizsgálatunk során mélyinterjút folytattunk, félig strukturált kérdések mentén. A minta kiválasztására szakértői mintavételt alkalmaztunk. A vizsgálatban összesen 21 intézmény vett részt és az interjúalanyok a Csongrád megyei minta 26,5%át jelentették. A vizsgált idősotthonokban átlagosan 25,35 idős lakó jut egy egészségügyi végzettségű személyre. Az esések gyakorisága átlagosan 30%ra tehető az interjúk alapján, és 10%-ra az esések következtében kialakult szövődmények. Az esés kockázatának megítélésére objektív felmérő skálát nem alkalmaznak, nem vezetnek esésre vonatkozó statisztikát, továbbá protokoll sem található az intézményekben. Az esésmegelőző stratégia segítő és gátoló tényezői hat nagy területre rajzolódtak ki az interjúk során: lakók egészségi állapotának változása, személyzeti feltételek, biztonságos környezetet segítő intézeti infrastruktúra, ápolást segítő eszközök és tárgyi feltételek, továbbképzést és kommunikációt segítő stratégiák, a jogi szabályozás és protokollok megléte vagy hiánya. Az idősellátásban többnyire alacsony végzettségű ápolók/gondozók vesznek részt, ezért elengedhetetlenek látjuk az idősek ellátásában közreműködő ápolók ismereteinek és a gyakorlati készségeiknek a fejlesztését. Az interjúk során felfedeztünk számos jó gyakorlatot az esések megelőzéséért, szükségesnek látjuk azok megosztását egy közös platform segítségével. A minőségi vizsgálatunk messzemenő következtetéseket nem enged, ezért érdemesnek találjuk azt nagyobb elemszámú vizsgálatra kiterjeszteni.  Kulcsszavak: esés, idősotthonok, prevenció, segítő és gátló tényezők