Az idősödő populációban az osteoporosis incidenciája egyre magasabb, a kezelés az elmúlt évek vívmányainak köszönhetően egyre komplexebb. Az utóbbi években a kezelésnek nemcsak az ásványi csontsűrűségre (bone mineral density, BMD) és a törés kockázatára gyakorolt hatását vizsgálták, hanem a krónikus betegség és a csonttörések következtében kialakuló életminőség-romlásra gyakorolt hatását is. A csontritkulás kezelésében két különböző hatásmechanizmusú, gyakran alkalmazott hatóanyagcsoport - biszfoszfonátok és teriparatid - alkalmazása során végzett vizsgálatok áttekintésével választ kaphatunk arra, hogy milyen hatást gyakorolnak a betegek életminőségére. A leggyakrabban alkalmazott, életminőséget jellemző paraméterek: az Euroqol (EQ-5D), Osteoporosis Targeted Quality os Life (OPTQoL), Oswestry Disability Index (ODI), 36-item Short Form Health (SF-36). Az áttekintett irodalom alapján a biszfoszfonátok esetében kiemelkedő az adherencia növekedésével elérhető hatékonyság, amely az életminőség javulásában is megmutatkozik, a teriparatid esetében pedig szintén szignifikáns az életminőség javulása, amely vertebroplasztika elvégzése nélkül is számottevő.  Kulcsszavak: életminőség, adherencia, törési kockázat, mobilitás, csigolyakompresszió.