Az utóbbi negyed évszázadban a lipidszintcsökkentés a kardiovaszkuláris prevenció egyik legfontosabb elemévé vált, és maga a folyamat a legutóbbi évekig jól láthatóan a statinok diadalútját jelentette. Ezzel a gyógyszercsoporttal kell jelenleg minden kardiovaszkuláris lipidszint­csökkentő kezelést elindítani. Az elsődleges cél az LDL-koleszterin-szint (LDL-C) csökkentése, és ehhez a statinokkal kombinálhatók az ezetimib és a PCSK9-gátlók. A fibrátok a statinoknál sokkal korábban jelentek meg a lipidszintcsökkentők palettáján, de a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei szerint a hozzájuk kapcsolható evidenciaszint gyengébb. Ennek egyik oka az, hogy a piacra kerülésük idején még a "lipidkozmetika" is elégséges volt, másrészről a később indított, nagy vizsgálatokat elsődlegesen nem a fibrátok terápiás erősségének mérésére, azaz a trigliceridszint (TG) csökkentésére és a HDL-koleszterin-szint (HDL-C) emelésére tervezték, emiatt az LDL-C csökkentésére összpontosító versenyben a fibrátok alulmaradtak, és kedvező hatásukat csupán alcsoportelemzések alapján állapították meg. Eszerint fibrát adására akkor kell gondolnunk, ha célértékre csökkentett LDL-C után magas TG-szint és alacsony HDL-C-szint marad, azaz a reziduálislipid-rizikót akarjuk csökkenteni. Ebben a versenyben megjelentek a halolajok is, így joggal merül fel a kérdés, hogy a 2019-es új ESC/EAS- (Európai Kardiológusok Tásasága/Európai Atherosclerosis Társaság) lipidirányelvek alapján mikor gondoljunk fibrát - és a statinokkal mint elsőnek választandó szerekkel való kombináció szükségessége miatt, mivel ezzel van a legtöbb klinikai tapasztalat -, elsősorban fenofibrát adására.