Az elmúlt évtized, a gasztroenterológia sok más területéhez hasonlóan, a nyelőcső motilitási zavarainak diagnosztikájában is hozott lényeges változásokat. Bár Magyarországon még a megelőző évtized vívmányának számító nyelőcső-pH-impedancia-mérés sem került be az OENO-kóddal elszámolható beavatkozások sorába, ettől még fontos, hogy kövessük, és lehetőség szerint legalább a centrumokban alkalmazzuk is a legkorszerűbb módszereket. Mindennek pedig az az oka, hogy egyre több olyan adat lát napvilágot, amelyek szerint ezek használatával a terápiás döntéshozatalt meghatározó eredményeket kaphatunk. Így pedig nemcsak a betegek gyorsabb gyógyulását és jobb életminőségét, de az egészségügyi ellátórendszer szempontjából jelentős költségmegtakarítást, illetve felesleges kiadások megelőzését érhetjük el. Ez utóbbi tény ugyan első hallásra könnyen megkérdőjelezhetőnek látszik, de vizsgálatok igazolják, hogy a rövid távon nem halálos, ám az életminőséget évtizedeken át krónikusan és jelentősen rontó megbetegedések (pl. extraoesophagealis szövődményekkel járó gastrooesophagealis reflux betegség) miatti kiadások végösszege egy beteg esetében lényegében megegyezik azzal, amit a daganatos betegségek gyógyítására fordítanak.