A tápcsatornai motilitászavarok táplálásterápiája multidiszciplináris együttműködést igényel, ami gyakran integrált diagnosztikus és ellátó környezetet is szükségessé tesz. Az akut és krónikus motilitászavarok következménye bélelégtelenség lehet, ezért a korai diagnózis kulcsfontosságú, ezt azonban késleltetheti, hogy a diagnosztikus kritériumok nem mindig egyértelműek, és a vizsgálati lehetőségek is korlátozottak. A tápcsatorna heveny motilitászavarainak a táplálásterápiája elsősorban az intenzív betegellátás részét képezi, de a gastrointestinalis motilitás vonatkozásában egyaránt kerülendő az agresszív korai táplálás és a tartós alultáplálás is. Az intenzív betegellátás során speciális figyelmet igénylő szempont a székrekedés és a hasmenés, valamint az alkalmazott gyógyszerek tápcsatorna-motilitásra gyakorolt hatása is. Az idült motilitászavarok közül a nyelőcsőben az achalasia, a gyomorban a gastroparesis, a vékonybélben pedig krónikus intestinalis pseudoobstructio okozhat táplálkozási elégtelenséget. Minden gastrointestinalis idült motilitászavar táplálásterápiájának három legfontosabb célja a hiányállapotok rendezése, az orális táplálás optimalizálása és megtartása, valamint a tünetek minimalizálása. Ugyancsak fontos a fokozatosság elvének érvényesítése.  Kulcsszavak: tápcsatornai motilitászavarok; táplálásterápia; bélelégtelenség