Háttér: A szervátültetések incidenciájának Kelet- és Nyugat-Európa közötti különbsége szembetűnő. Ennek számos oka van, a legfőbb talán a skizma, a nagy egyházszakadás Kr. u. 1054-ben, amikor Bizánc vallási szempontból is elvált Rómától. Azóta jelentősen különbözik a történelmi fejlődés. Aztán az elmúlt 150 évben négy nagy birodalom szétesése számos kisebb országra, valamint a 20. század második felében Európa közepén a kontinenst szétválasztó vasfüggöny vezetett a mai napig érezhető eltérő szocioökonómiai és infrastrukturális fejlődéshez. Az ezredfordulót követően már mind az öt, rutinszerűen végzett szervátültetés elérhető volt magyar betegek számára, az igazi korszakváltás azonban a 2012/2013-as Eurotransplant-csatlakozással következett be. Célkitűzés: A COVID-pandémia előtti utolsó év (2019) statisztikai adatai képezik elemzésünket. Eredmények: A fenti különbségeket a szervátültetés számai egyértelműen tükrözik: 28 nyugat- és közép-európai ország per millió populáció 22,2 cadaver donorával szemben 3,8 a mutatója 10 kelet-európai országnak, további 7-ben nincs is cadaver donor. Ugyanezek a mutatók az átültetett szervek vonatkozásában: vese: 39,5 vs. 12,0; máj: 14,8 vs. 5,5; szív: 5,4 vs. 0,8; tüdő 4,6 vs. 0,2. Megbeszélés: Van azonban egy igen pozitív üzenete is a statisztikáknak, mert a vasfüggöny leomlása óta 10 közép-európai ország érte el a nyugati színvonalat a transzplantáció terén. Az ő példájuk jó hír a többi kelet-európai országnak is. Következtetés: Magyarország szintén az egyik nyertese ezeknek a politikai folyamatoknak, mert az Eurotransplanthoz való csatlakozás óta a transzplantáció minőségi és mennyiségi mutatói szignifikánsan emelkedtek: ettől kezdve 40%-kal több átültetés történt hazánkban.  Kulcsszavak: szervátültetés, szervdonáció, a transzplantáció története, Eurotransplant, Magyarország