A koronavírus-járvány (COVID) két éve alatt az exponenciálisan növekvő számú vizsgálat számos részletet tisztázott a kórokozó SARS-Cov-2 vírus (koronavírus) és a megfertőzött sejtek kölcsönhatását illetően. Minthogy a koronavírus rendkívül változékony, egyre többet kell tudnunk alkalmazkodóképességéről, amely meghatározza a védekezés irányait. A légutak és a gasztrointesztinális nyálkahártya állapota és védekező rendszerének kapacitása döntő a vírus áthatolásában, az epithelsejtekkel való fúziójában és replikációjában. Ennek függvénye a közvetlen terjedés, a mélyebb légutakba hatolás, a célszervekbe szóródás is. A vírus megkötődése és bekebelezése aktív folyamat, amely során először a természetes védekezés érzékelő elemeinek jeladása váltja ki az első elhárító reakciókat, amelyek a későbbi patológiai események kiinduló pontjai. Az epithel fiziológiás védekező képessége meghatározó az egyéni reakciókészség, a gyulladásos válasz hevessége és a szisztémás következmények tekintetében is. A súlyos fertőzés megelőzésének legfőbb célja a vírus távoltartása a fúzióra és replikációra alkalmas szövetektől. Ennek hatásos eszközei a mucosa integritásának védelmére fókuszáló lokális és szisztémás készítmények. A járvány első szakaszában a gyakorlati tapasztalatok és a COVID-ra fókuszált kutatás révén a korai és a kritikus állapotok empirikus kezelési eszközei álltak rendelkezésre. Korán kitűnt az is, hogy a COVID-jelenségek számos betegben elhúzódóan zajlanak, panaszaik és tüneteik tartósan fennmaradnak, amelyeket ma "poszt-COVID" gyűjtőnéven tartunk nyilván. A járvány tartós jelenléte "újratermeli" az akut és a poszt-COVID betegeket egyaránt, követésüket, kezelésüket és rehabilitációjukat teszi szükségessé. A célzott terápiás lehetőségek és a védőoltások birtokában sem mellőzhetjük a megelőzés és az elsődleges kockázatcsökkentés szociális és helyi gyógyszeres eszközeit.  Kulcsszavak: COVID, SARS-Cov-2, nyálkahártya-védelem, természetes immunitás, helyi vírusellenes készítmények