A tanulmány egy sajátos mentális állapot leírásáról számol be, ami megvéd a veszteségtől, a veszteség fájdalmától, ugyanakkor akadályozza a fejlődést. Mindannyiunkat érint, mindannyian valahogy elszenvedtük - ki könnyebben, ki nehezebben - a pszichés fejlődés ama természetes krízisét, melyben az elválás, a szeparáció vesztesége által pszichésen is megszületünk. A folyamat, melyben önálló szubjektumunk létrejön, nem olyan egyértelmű, mint a fizikai megszületésünk. A pszichés különállás sosem lehet teljes. Mit is jelent ez? Az én és a másik dialektikus viszonya tartja fenn a reflexió terét, melyben a felismerés, a jelentés születik. E dialektikus folyamat gyakran sérül, a sérülés pedig az önészlelésnek és a másik észlelésének, ezáltal a valóság pszichés felfogásának különleges lehetőségeit hozza létre. E folyamat megértéséhez a tanulmány J. Steiner a személyiség patológiás szerveződéséről szóló koncepcióját használja, valamint a tagadás - mint énvédő mechanizmus - és a szimbolikus funkció viszonyát vizsgálva halad a téma kibontása irányába. Mindehhez illusztrációként betekintést nyújt egy terápiás munka interakcióiba, és támpontokat ad a terápiás munkához.  Kulcsszavak: szeparáció, pszichés menedék, tagadás, perverzió, gyász, testi tartalmazás