Bevezetés: Éneklés során stílustól és képzettségtől függően ugyanazon struktúrák más módon, más minőségű hangot állítanak elő. Az úgynevezett operai hang több éves képzés és gyakorlás során sajátítható el a légző, gége és artikulációs izmok megfelelő működtetésével. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a professzionális operaénekesi teljesítményt a gyakorlás során beépülő specializált agyi reprezentációk teszik lehetővé, amelyek elválaszthatóak a természetes éneklési mód agyi reprezentációjától. Célok: Kutatásaink célja az operai hangképzés agyi kontrollmechanizmusainak vizsgálata, különös tekintettel a szenzoros-motoros agykérgi interakciókra és ezek tanulási és rehabilitációs folyamatokban játszott szerepére. Módszer: Viselkedéses feladatokat ésfunkcionális mágneses rezonancia képalkotás (fMRI) paradigmákat alkalmaztunk a hangadás és hangérzékelés vizsgálatára operaénekeseknél, újonnan kidolgozott, magas szinten kontrollált természetes és operai hangingerekkel. Az előzetes vizsgálatba 5 hivatásos operaénekest vontunk be. Eredmények: Előzetes vizsgálataink során az operai éneklés (motoros), valamint az operai éneklés hallgatása (szenzoros) a precentrális és superior temporális agykérgi területeken eredményezett fokozott fMRI-aktivitást. Operai módon énekelt dallamok hallgatása során nagyobb fMRI-választmértünk ezeken a területeken, mint a természetes módonénekelt vagy mesterségesen előállított szinuszos dallamok hallgatásakor, valamint operaiénekléssorána magában énekléshez képest. Következtetés: Eredményeink igazolják feltételezésünket, hogy az operai éneklésagyi folyamatai fMRI segítségével lokalizálhatóak ésjellemezhetőek. A hangképzés agyi kontrollmechanizmusainak, a szenzoros és motoros rendszer összehangolt működésének minél pontosabb ismerete pedig elősegítheti az énektanulás, valamint a vokális és nyelési kórfolyamatok értelmezését és rehabilitációját.  Kulcsszavak: fMRI, hangészlelés, operaéneklés, szakértelem, szenzomotoros integráció