Bevezetés: A COVID-19-betegeknél a víruspneumonia következtében intersticiális tüdőbetegség, légzésmechanikai, illetve mellkasi kinematikai károsodások alakulhatnak ki. A vírusnak az ACE2-receptoron keresztül kiváltódó hatása és a súlyos esetekben lejátszódó citokinvihar többszervi, sok esetben súlyos manifesztációt eredményezhet, amelyben a tüdőn és rekeszizmon kívül a szív, a vese, a központi idegrendszer, a légző- és perifériás izmok is érintettek lehetnek. Módszerek: Összefoglaló közleményünkben a COVID-19-infekció szervezetet érintő hatásai mellett az alkalmazott légzőtornát, fizikoterápiás eljárásokat, légző- és perifériás izomerősítést, állóképességi gyakorlatokat értékeljük egyénre szabottan, elkülönítve a még fertőző és a már nem fertőző betegeket. A betegek több színterű ellátása szempontjából egy modelljavaslatot ismertetünk. Eredmények: A megfelelő védőfel-szerelés használata mellett speciális mellkasi fizikoterápiás gyakorlatok javítják a légzésmechanikát, a mellkasi kinematikát. A gépi lélegeztetésre szoruló páciensek esetén az erőfejlesztő légzőizomtréner a rekeszizomerőt konzerválni tudja. Az EKG- és echokardiográfiás, a neuromuszkuláris és foniátriai felmérés biztosítja a betegek megfelelő életminőség-javulását. Következtetés: A betegek lélegeztetését, kardiális, neuromuszkuláris, foniátriai státuszát figyelembe véve a tüdőgyógyászati rehabilitációs szakorvosok, gyógytornászok mellett más szakemberek bevonása válhat szükségessé a megfelelő funkcionális és életminőség-javulás eléréséhez.  Kulcsszavak: COVID-19-betegek, gépi lélegeztetés, neuromuszkuláris érintettség, komplex rehabilitáció, a rehabilitáció különböző helyszínei és szintjei, funkcionális és életminőség-javulás