A palpitációt a szívverés tudatosulásaként határozzák meg, amelyet a betegek a mellkas vagy a szomszédos területek pulzációjának vagy mozgásának kellemetlen érzéseként írják le. A palpitáció leggyakoribb extrakardiális oka a hypertonia. Felismerése, kezelése jelentősen alulreprezentált a magyar hazai és külhoni orvosi gondolkodásban, mint az idézett példák is mutatják, amelyekből a hypertonia kimaradt, csupán kardiológiai kóreredetet mutatnak be. A hypertonia okozta palpitáció nem mindig jelent szívbetegséget vagy arrhythmiát, csak a szív nagyon intenzív vagy túl gyors összehúzódásait jelöli, amelyet a beteg szabálytalannak tart. A hypertonia előidézhet - kardiológiai betegség nélkül is - bizonyos ritmuszavarokat, leggyakrabban extrasystoliát, ritkábban pitvarfibrillációt. Ezt a szerző saját, 439 beteg adatait elemző felmérése is alátámasztja. Az anamnézistől a fizikális vizsgálatokon át a műszeres vizsgálatokig terjedő következetesen végig vitt gondolatmenet megóvhat a palpitáció és a gyakran annak hátterében álló hypertonia bagatellizálásától, valamint hozzájárulhat az aluldiagnosztizált hypertonia betegség felismeréséhez. A hypertonia mint oki tényező feltárása után, annak kezelésével érhetünk el eredményt. Így a hypertonia okozta palpitáció és ritmuszavar, például a leggyakoribb extrasystolia kezelésére a hypertonia célértékre történő beállítása a megoldás. Kerülendő a hypertonia és egyéb (kardiovaszkuláris) irányú kivizsgálás nélküli betegek tüneti szedatívummal vagy béta-blokkolóval történő kezelése.  Kulcsszavak: palpitáció diagnosztikája, hypertonia felismerése, ritmuszavar