A XX. század végére a fejlett országokban több ember élte mindennapjait városi környezetben, mint falvakban, rurális térségekben. A városi népesség aránya azóta is növekvő tendenciát mutat és napjainkban már nem csak a fejlett országok sajátossága. A városiasodás törvényszerű következménye többek között a népsűrűség növekedése, a megnövekedett gépjárműforgalom, a zöldterületek arányának csökkenése, mely tényezők mind hozzájárulnak a városlakók egyre rosszabb egészségi állapotához. E problémakört többen is felismerték és az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) hathatós közreműködésének és ösztönzésének köszönhetően az 1980-as évek végén sikerült útjára bocsátani az Egészséges Városok (Healthy Cities) nevű nemzetközi programot. A szakemberek első ízben egy szakmai keret- és eszközrendszert határoztak meg, aminek segítségével lehetőség nyílt az egészségtervezés elméleti alapjait a gyakorlatba átültetni. Később aztán ezen eljárásmódokkal városközi akciótervek készültek és kialakult az egészségfejlesztési tervezés módszertana is. A XXI. századra eljutottunk oda, hogy a fent említett módszertanok nemcsak a városokban és egyéb településeken használhatók, de könnyen átültethetők a közösségi programokkal kapcsolatos tervezési eljárásokba is.  Kulcsszavak: egészségterv; egészségfejlesztési tervezés; városi egészség; egészségkép