A 2013-as évet követő, fokozódó nemzetközi migrációs nyomás váratlan kihívások elé állította az európai uniós tranzités célországok egészségügyi ellátórendszereit és szakembereit. Európa-szerte is egyre inkább előtérbe került az olyan, ún. 'kulturálisan kompetens' egészségügyi ellátórendszerek kialakításának fontossága, amelyek képesek alkalmazkodni és megfelelő választ adni a változó összetételű populációk szükségleteire, valamint figyelembe veszik a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget. Ma már köztudott, hogy az egészségi állapotban mutatkozó egyenlőtlenségek hátterében főként társadalmi-gazdasági tényezők állnak, és hogy ezek az egyenlőtlenségek egyes etnikai és kulturális kisebbségek körében különösen nyilvánvalóak. Esetükben ehhez hozzáadódik, hogy gyakran még az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is komoly akadályokba ütközik, beleértve a nyelvi és kulturális különbségekből eredő akadályokat, amelyek elsődlegesen az ellátórendszer és a beteg közötti kommunikáció és egyéb interakciók során manifesztálódnak. A kommunikációs nehézségek és félreértések az ellátók körében frusztrációhoz és előítéletekhez, a betegek részéről pedig az orvossal való együttműködés hiányához is vezethetnek, így hosszú távon hozzájárulhatnak a betegek rosszabb egészségi mutatóihoz. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb minőségű egészségügyi ellátás biztosítása érdekében a többségi társadalomtól eltérő nyelvű, kultúrájú, vallású migráns, etnikai vagy más kisebbségi populációk ellátása során egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a különbözőségekből fakadó nehézségek leküzdésére, és ennek egyik fontos lépése az interkulturális kompetenciák fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben. Közleményünkben az interkulturális kompetencia fogalmát, tartalmát és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül klinikai és egészségügyi környezetben.  Kulcsszavak: egészségegyenlőtlenség, interkulturális kompetencia, orvosképzés, ellátás minősége, migráció, migránsok