A CT-perfúziós vizsgálat két évtizedes alkalmazása során a stroke-diagnosztika legvitatottabb vizsgálómódszerévé vált. A perfúziós paraméterek elemzésekor nyilvánvaló, hogy a kontrasztbólus áthaladása során a vizsgált volumen denzitásváltozásának leképzésével különböző keringési mintázatok különíthetők el, így teoretikusan megjeleníthető az ischaemiás core és penumbra. A terápiás szempontból meghatározó ischaemiás core volumen pontosságát azonban számos klinikai tanulmány cáfolta, ezáltal a beteg-szelekcióban betöltött hangsúlyos szerepkör is erősen megkérdőjeleződött. Napjainkban azonban a CT-perfúziós vizsgálat terápiás hasznossága ismét előtérbe került: a késői, 6 órán túli stroke-os betegcsoport eredményeit feldolgozó DEFUSE és DAWN trial a vizsgálat jó klinikai alkalmazhatóságáról számol be, igazolván azt, hogy a keringésdinamika megfelelő leképzésével és értékelésével az ischaemiás core volumen jól közelíthető a standard, diffúziós MR-vizsgálattal megadott volumenhez. A jelen közlemény a CT-perfúziós vizsgálatok alapismereteit, a diagnosztikai nehézségeket, az ellentmondásos eredmények hátterét mutatja be, valamint azt a szemléletbeni és technikai fejlődést, amely által a CT-perfúzió alkalmasnak bizonyult az egyik legnehezebb stroke-os betegcsoport kivizsgálására.  Kulcsszavak: perfúzió, ischaemiás core, vitatott módszer, technikai fejlődés, 6 órán túli stroke