A belgyógyász-endokrinológus szerző a policisztás ovárium szindróma (PCOS) metforminkezelésével szerzett tapasztalatainak ismertetése előtt végigviszi az olvasót a kórkép diagnosztikájában és kezelési javaslataiban régóta uralkodó bizonytalanságon. A hibát a rotterdami kritériumrendszerben látja, amely hiperandrogén tünetek nélkül is lehetővé teszi a PCOS diagnózisát, holott e betegek inzulinrezisztenciája nem kifejezett, így a heterogén beteganyag esetében a metforminkezelés összességében kevésbé sikeres. Átfogó kezelési koncepció híján, a nemzetközi kezelési javaslatok, a betegek aktuális tünetei ("fenotípusok"), sőt, a beteg óhaja szerint, a bizonyítékon alapuló orvoslás jegyében próbálnak irányvonalakat szabni, amelyet pedig a heterogén beteganyag miatt nem volna szabad. A szerző hiperandrogén-anovulációs szindrómában szenvedő betegei számára, további alcsoportokra osztás nélkül, a tartós metforminkezelést tartja elsődlegesnek, a helyes életmódi változtatásokkal kombinálva (alacsony glikémiás indexű, túlsúlyosokon egyúttal hipokalorikus étrend és a fokozott fizikai aktivitás). Ez a legfontosabb, hiperandrogén és metabolikus tünetekben (acne, hirsutismus, túlsúly, hasi kövérség) könnyen lemérhető javuláshoz vezet, nagymértékben szabályossá teszi a menstruációt, segíti a kívánt terhesség elérését és az élveszülést; olcsón és veszélytelenül. A hiperandrogén tünetek nélküli, csak nőgyógyászati eltéréseket okozó ováriumdiszfunkció kezelését nőgyógyászati feladatnak tartja. A jelen gyakorlatban uralkodó ellentmondások sikeres feloldásához patogenetikailag egységes beteganyagon végzett, éveken át tartó vizsgálatok értékelése szükséges. Addig is, a PCOS korai felismerése és az érintetteknek az életmódi változtatások metforminnal kombinált kezelését javasolja a tünetek visszafejlesztésére, a progresszió megelőzésére és a termékenység helyreállítására.