Bevezetés: A cerebral paresis (cerebrális parézis, CP) a leggyakoribb neuromuscularis, főleg gyermekeket érintő betegség. A passzív nyújtást már régóta kezelési módként használják az ízületi mozgásterjedelem növelésére/fenntartására. Célkitűzés: A kutatás célja az volt, hogy megállapítsuk mennyire hatásos a passzív nyújtás a cerebral paresises gyermekek kontraktúrájára nézve, és hogy ez a hatás meddig marad fenn. Módszer: A vizsgálatban összesen 20 cerebral paresises gyermek (5-18 éves) vett részt, akiket véletlenszerűen egy intenzív tréninges csoportba és egy szinten tartó terápiás csoportba osztottunk be. Az intenzív tréninges csoport tagjai 2 héten keresztül összesen 10 alkalommal, a szinten tartó terápiás csoport tagjai 2 héten keresztül összesen 4 alkalommal részesültek passzív nyújtásban. Eredmények: A passzív nyújtás mind a két csoportnál mozgásterjedelem növekedést okozott. A nyújtás előtti és a nyújtás utáni ROM értékek fokozatosan növekedtek mind a két csoport esetében. A csoportok szignifikáns javulást mutattak, viszont az intenzív tréninges csoportnál az össz javulás jelentősebb volt (pössz2 =3,4E 10 <pössz1 =0,0002; p <0,05). Az intenzív tréninges csoport esetében a dorsalflexió, a térd extensió, a csípő abductió és a csípő extensió esetében is nagyobb mértékű volt a javulás, mint a szinten tartó csoport alanyainál. Mindkét csoportnál a legnagyobb mértékű javulást a boka dorsalflexió és a csípő abductió során mértük. Megbeszélés: A passzív nyújtás kontraktúra oldó hatású, ezáltal növeli az ízületi mozgásterjedelmeket, függetlenül attól, hogy az egyén milyen gyakran részesül benne. Kutatásunk azt igazolja, hogy az intenzív tréning és a szinten tartó terápia ötvözetét lenne célszerű alkalmazni. A passzív nyújtás mellé, minden esetben ajánlott egy fizioterápiás módszert is beépíteni a kezelésbe.  Kulcsszavak: cerebral paresis (CP), passzív nyújtás, mozgásterjedelem (ROM), kontraktúra