A policisztás ovárium szindróma (PCOS) a reproduktív korú nők leggyakoribb endokrin rendellenessége és az anovulációs meddőség fő oka. Bár a pontos etiológia még nem teljesen tisztázott, a meglévő bizonyítékok azt mutatják, hogy a genetikai hajlam és a hypothalamus-hipofízis-gonád tengely működési zavara mellett az inzulinrezisztencia is kulcsfontosságú a patogenezisben. A PCOS a klinikai gyakorlatban a rendszertelen menstruáció, a hiperandrogenémia klinikai és/vagy biokémiai jelei és a nőgyógyászati ultrahangvizsgálat során észlelt policisztás petefészek morfológia alapján diagnosztizálható. Az aktuális panaszok mellett a szindróma hosszú távú jelentőségét az adja, hogy bizonyítottan növeli a diabétesz, a kardiovaszkuláris betegségek, az endometrium­karcinóma és egyes pszichiátriai kórképek kockázatát. A PCOS terápiája elsősorban a beteg életkorától, reproduktív státuszától és vezető tüneteitől függ, a hatékony kezeléséhez azonban mindig a háziorvosok, a nőgyógyászok, az endokrinológusok és a diabetológusok szoros együttműködése szükséges. Az áttekintő közlemény a PCOS patogeneziséről szerzett legújabb ismereteket mutatja be, kiemelve az inzulinrezisztencia központi szerepét. Röviden összefoglalja a PCOS-hez társuló inzulinrezisztencia klinikai gyakorlatban már elfogadott és lehetséges új kezelési lehetőségeit is.