Az érsérültek ellátása nem választható el a sebek kezelésétől, ennek folytán pedig kedvező kezelési módszerek után kutatva akár évezredekkel is visszakanyarodhatunk a múltba. A különböző háborús és háborúmentes időszakokban más és más típusú sérülések keletkeztek és keletkeznek napjainkban is. A leleményes ellátószemélyzet ennek megfelelően mindig igyekezett és igyekszik jobbnál jobb módszereket kifejleszteni a sérült testrész, illetve a sérülést elszenvedett ember életének megmentésére. Jelen dolgozat azt a célt tűzte ki, hogy egyrészt vázlatosan, de megmutassa azokat a nagyobb léptékű változásokat, amelyek eredményeképpen az érsérültek ellátása komoly minőségi változáson ment át az elmúlt évtizedekben, másrészt a hazai szakirodalom áttekintésével és abból néhány fontos közlés kiemelésével igazolja, hogy a korszerű technika alkalmazása révén a hazai érsebész- és traumatológustársadalom is megállja a helyét nemzetközi szinten is. Az érsérülések ellátása évezredekre nyúlik vissza. Az Ebers-papirusz szakszerű útmutatást adott a sebek kezeléséhez. Hippokratész nyomókötést javasolt. Később Ambroise Paré ligaturát alkalmazott. A háborús sérültek számos tapasztalattal szolgáltak. A huszadik század elején egyre gyakrabban használtak autológ vénákat. DeBakey amputációs rátája 49%, Hughesé 7-22%, Riché 12,7%. A sebészeti technikának, az antibiotikumoknak és a transzfúziók elterjedésének köszönhetően a csonkolási ráta lecsökkent. Az iraki és az afganisztáni háborúk - amelyek 2003 és 2011 között zajlottak - olyan súlyos sérülésekhez vezettek a robbantásos és lőtt sérülések által, mint még soha más háborúk. Napjaink kihívásai a közlekedési balesetekből és az erőszakos cselekményekből adódó sérülések. Az endovascularis intervencionális technika elterjedt.  Kulcsszavak: érsérülés, lőtt seb, robbantásos sérült, tompa sérülés, áthatoló, végtagcsonkolási ráta, érlekötés