A szívritmuszavarok incidenciája az életkor előrehaladtával, társbetegségek számával arányosan növekszik, az aritmiák az intenzív kezelés során a morbiditást és a mortalitást növelhetik. A ritmuszavarok gyakorisága és a potenciálisan súlyos kimenetel is indokolja az antiaritmiás gyógyszerpaletta fejlesztését. Az intenzív osztályokon, magas szintű őrzőkben kezelt betegek kis része alapvetően maga a ritmuszavar miatt kerül akut kezelésre, jelentősebb részük azonban az intenzív kezelést indokoló alapbetegség mellett szenved el szekunder ritmuszavart. Az antiaritmiás kezelés alapja az alapbetegség ismerete, az aritmia-mechanizmus feltérképezése. A nem ismert szívbetegséggel bíró betegek de novo aritmiája esetében alapvető a strukturális ok és az összes precipitáló faktor felmérése és korrigálása. Az aritmiák gyógyszeres kezeléséhez ismerni kell a szívizomsejtek elektrofiziológiai tulajdonságait, az aritmiák patomechanizmusait és a gyógyszer-hatástant. A számos, hosszú idő alatt kifejlesztett antiaritmiás szer történeti sarokpontjait foglalja össze e közlemény. A legtöbb szer ma már nem használható: az idő folyamán, elsősorban nagy randomizált vizsgálatokra alapozva, illetve kardiovaszkuláris, proaritmogén és nem szív-ér rendszeri mellékhatások miatt kiszelektálódtak. A gyógyszeres kezelésben elsősorban a bétareceptor-blokkolók, az amiodaron használható széleskörűen, mind szupraventrikuláris, mind kamrai tachyaritmiák akut kezelésében az intenzív osztályon.  Kulcsszavak: aritmiák, intenzív kezelés, antiaritmiás szerek fejlődése, proaritmia