A tompalátóság a megelőzhető látásromlások sorában különleges helyet foglal el, mivel csak kisgyermekkorban alakulhat ki, előzhető meg, illetve kezelhető eredményesen. Általában egyoldali, így nehéz felismerni. Speciális veszélye, hogy az élet folyamán a másik szem bármilyen betegsége vagy sérülése látássérültté teheti az egyént. A kialakulás folyamatában a nem megfelelő látásélmény játssza a legfontosabb szerepet. Másodlagosan idegrendszeri átalakulások következnek be, illetve a gyermek korának megfelelő idegrendszeri fejlődés nem megy végbe. Hubel és Wiesel zseniális állatkísérletei egyértelműen bizonyították e patomechanizmust. Ideális az lenne, ha szűrésekkel az úgynevezett amblyogén rizikófaktorokat derítenénk fel, amelyek közül leggyakoribbak a kancsalság, az anizometropia és a kétoldali nagyfokú hypermetropia. Ezek korrigálásával meg tudnánk előzni a tompalátóság kialakulását. A fénytörési hibák szűrésének jelenleg még technikai akadályai vannak, amelyek közül legfontosabb az akkomodáció kiküszöbölésének lehetetlensége szűrési körülmények között. Igy a szűréseken máig a látóélesség-vizsgálat van rendszeresítve, amely a már kialakult tompalátóságot tudja kimutatni. Korai észlelés esetén jó eséllyel gyógyítható, illetve nagymértékben javítható a betegség, amelynek legfontosabb eszközei a pontos (cikloplégiában végzett fénytörésvizsgálaton alapuló) szemüvegrendelés mellett a hagyományos tompalátás elleni módszerek - élükön az okklúziós kezeléssel. A tompalátóság kezelése ebben járatos szemész szakorvos feladata. Kulcsszavak: amblyopia, amblyogén rizikófaktorok