A húgyúti kőbetegség története az emberiséggel egyidős. I.e. előtti egyiptomi múmiákban találtak húgyhólyag és veseköveket, Hippokratesz pedig ismerte és leírta a vesegörcs jellemzőit és okát. Bár az évszázadok során számtalan gyógykezelést kipróbáltak, egészen a 20. századig a sebészi eltávolítás volt az egyetlen hatékony módszer. Az elmúlt 30 évben a minimál invazív eljárások (ESWL, endoszkópos műtétek) forradalmasították a kőterápiát, de nem csökkentették a betegség előfordulási arányát. A szerző a húgyúti kőbetegség epidemiológiáját, diagnosztikáját, kezelési elveit és a kőrecidíva megelőzés legfontosabb kérdéseit foglalja össze. Külön kiemeli azokat az életveszélyes helyzeteket, amikor azonnali kórházi ellátásra van szükség. Felhívja a figyelmet a háziorvos nélkülözhetetlen szerepére a betegség felismerésében és gondozásában.