A pitvarfibrilláció prevalenciája a felnőttkorosztályban körülbelül három százalék. A ritmuskontroll céljából alkalmazott katéterablatiós terápia alapját jelenleg a pulmonalis vénák izolációja képezi, amelynek egyéves sikeraránya azonban többszöri beavatkozással sem emelhető 70% fölé. A beavatkozás hosszú távú eredményességét a pitvarokban bekövetkező elektromos és strukturális remodelláció korlátozza, amely az arrhythmia tartós fennmaradásához vezet. Az epicardialis zsírszöveti akkumuláció, a pitvari fibrosis, az autonóm idegrendszeri hatások, valamint a különféle arrhythmogen gócok lehetséges szerepét számos tanulmány elemezte. A pitvari epicardialis zsírszövet mennyisége, gyulladás indukálta fibroticus átalakulása és a myocardium zsíros infiltrációja, például obesitas esetén, pitvarfibrilláció fellépésére hajlamosít. Az autonóm szabályozás egyensúlyának megváltozása, például rendszeres sporttevékenység hatására, a triggerelt aktivitás fokozódása, valamint a pitvari refrakter periódus csökkenése révén indukálhat ritmuszavart. Hatékony terápia a lehetséges arrhythmogen trigger és szubsztrátmechanizmusok egyénre szabott komplex befolyásolása által valósulhat meg. A fibroticus folyamatok a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása révén lassíthatók. A neuromodulációs lehetőségek magukban foglalják a renalis denervációt, illetve a ganglionablatiót, és az antikoaguláns terápia pitvari remodellációt gátló hatásáról is ismertek adatok. A katéterablatiós beavatkozások lehetséges új irányait a jobb és bal pitvari lineáris laesiók alkalmazása, a heges területek homogenizálása mellett a komplex frakcionált pitvari elektrogramok, rotorok és az ectopiás fókuszok ablatiója képezik. Mindezek mellett kiemelt fontosságú a fennálló rizikófaktorok, úgymint obesitas, hyperlipidaemia, hypertonia, diabetes mellitus és obstruktív alvási apnoe hosszú távú, tervezett kezelése. Kulcsszavak: pitvarfibrilláció, pitvari remodelláció, zsírszövet, autonóm idegrendszer, egyénre szabott kezelés