Bevezetés: A legtöbb európai országban úgy vélik, hogy a foglalkozási betegségek bejelentése nem fedi a valóságos adatokat, "alul vannak jelentve". A magyar adatokat eddig még nem hasonlították részleteiben más tagországi adatokhoz. A szerzők nemzetközi viszonylatban kívánták értékelni a nyilvántartásba vett magyarországi foglalkozási betegségeket. Anyag és módszer: A három országból a 2000-2015-ös tárgyévekre vonatkozó adatok kerültek összegyűjtésre, majd besorolásra az ILO-beosztással összhangban lévő betegségcsoportokba. Az éves előfordulási arányok számolásában az Eurostat alkalmazásában állók adatait használták fel. Eredmények: A 2000-es évek elején mindhárom országban csökkent a foglalkozási betegségek száma. Az elmúlt években a belga értékek növekedésnek indultak, míg a csehek nem változtak. A hazai értékek mélyrepülése 2012-ig folytatódott. Minden egyes évben a legtöbb új foglalkozási betegség-esetet és a legmagasabb előfordulási arányszámot Belgiumban mérték, melyet Csehország követett. A magyar adatok mindig jóval alacsonyabbak voltak. Számos klasszikus megbetegedés (légzőszervi, vibrációs) incidenciája csökkent, míg a mozgásszervi betegségeké növekedésnek indult. Az egyes országokra jellemző betegség-előfordulási mintázatokat lehetett azonosítani, amelyek az idő haladtával is változtak. Következtetés: Országonként jelentősen különbözött a nyilvántartásba vett betegségek mintázata, és emögött többféle tényező sejthető. A kirívóan alacsony magyar esetszám nem megnyugvásra, hanem inkább aggodalomra ad okot. Kulcsszavak: foglalkozási betegség, nyilvántartás, bejelentés, Belgium, Csehország, Magyarország