Nagy örömömre szolgált a Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle szerkesztőségének felkérése a téma referálására, mivel több mint 30 év telt el azóta, hogy Lampé László professzor úr biztatására és támogatásával nekirugaszkodtam az akkor még ismeretlen endoszkópos módszer bevezetésének. Az azóta elvégzett közel 3000 beavatkozás ellenére még mindig izgalommal várok minden izgalmas esetet, így nézzék el nekem, ha a szokottnál több szubjektív gondolattal találkozik a kedves olvasó. Méltatlan lenne, ha dolgozatomban azokat a már jól ismert és tankönyv ízű fejezeteket tekintenénk át, mint a hiszteroszkópia története, indikációi, eszköztára, szövődményei stb. Ezért néhány olyan aktuális kérdésekre fókuszálok csak, amelyeket a szülészet-nőgyógyászat folyton fejlődő részterületei (asszisztált reprodukció, onkológia, minimálisan invazív sebészet stb.) vetnek fel. Ezekre a választ a technika robbanásszerű fejlődése és a fiatal kutatók fáradhatatlan útkeresése adja meg kisebb-nagyobb kilengések után. Hazánkban szerencsére már a múlt század 90-es éveiben elindultak néhány intézetben a hiszteroszkópos vizsgálatok és műtétek. Ebben a magyarországi "hőskorban" Budapesten az I. sz Női Klinikán Szendei György adjuktus úr, a II. sz. Női Klinikán Lintner Ferenc tanár úr, a Tétényi úti (később Szent Imre) Kórházban Fülöp Tamás adjunktus úr, a Szegedi Női Klinikán Molnár G. Béla adjunktus úr, a Pécsi Női Klinikán Szabó István professzor és Debrecenben e közlemény írója vállalta fel a pionírok sok kudarccal, de a tapasztalatok gyarapodásával mind több eredménnyel jutalmazó munkáját.