Bevezetés: A depresszió korunk egyik legelterjedtebb megbetegedése, jelenleg több mint 300 millió embert érint világszerte. A depresszió kialakulásában és lefolyásában több szociodemográfiai kockázati tényező van hatással. Célkitűzés: A klinikailag diagnosztizált unipoláris major depresszió kezelésében és remissziójában szerepet játszó szociodemográfiai tényezők vizsgálata. Módszer: Az adatgyűjtés 2016-ban történt, a marosvásárhelyi 1. sz. Pszichiátriai Klinikán, a résztvevők az év folyamán, jelentősebb komorbid fizikai vagy más pszichiátriai zavar nélkül regisztrált páciensek voltak. A szociodemográfiai tényezők vizsgálatára önkitöltős saját kérdőívet alkalmaztunk, amely nem, életkor, lakókörnyezet, iskolai végzettség, családi állapot, foglalkoztatottság és munka nélkül eltöltött időszak változóit mérte fel. Az unipoláris major depresszió diagnózis megállapításában a DSM-5, a súlyosság értékelésében és állapotkövetésre a Hamilton Depresszió Skála 17 tételes magyar változatát alkalmaztuk. A minta életkor szerinti eloszlása 18-65 év közötti felnőtt, 44 férfi (28,9%) és 108 nő (71,1%); 66 fekvő- és 86 járóbeteg. A páciensek 12 héten keresztül gyógyszeres kezelést kaptak, és HAM-D-17-tesztelésen vettek részt beutaláskor, nyolc és 12 hét után. Eredmények: A terápia hatására a depresszióskálán elért pontszámok jelentősen csökkentek a nyolc hét, valamint a 12 hét kezelés után. A nem, az életkor és a lakókörnyezet nem befolyásolta a kezelést, de a felsőfokú végzettséggel rendelkező betegeknél a kezelés végén a depressziós tünetek kisebb mértékben voltak kimutathatóak. A házas betegek depressziópontszámai kisebbek voltak, mint a nem házas betegeké, az alkalmazottaké pedig kisebbek, mint a tartósan munkanélkülieké. Következtetés: Az unipoláris major depresszió SSRI-kezelésének eredményességét a családi állapot és foglalkoztatottság a remisszió prediktoraiként jelentősen befolyásolták, így ezekben az esetekben a pszichoterápiás beavatkozás szükségessége javasolt.