A genetika elhízásban játszott szerepére vonatkozó vizsgálatok széles tartományba eső (30-84% közötti) értékeket szolgáltattak. Ezen genomikai hátteret az intrauterin és postnatalis anyagcsere-programozódás módosítja. A súlyfelesleggel terheltek átlagos kalóriabevitele és energialeadása egyaránt nagyobb a normálisnál, mert nemcsak a zsírszövet, hanem a zsírmentes testtömeg is növekszik ilyenkor. Az elhízás egyik definíciója az is lehetne, hogy csak a normálisnál nagyobb súlynál kerül egyensúlyba a kalóriabevitel és a szükséglet. Ugyanakkor egy 10 kg-os súlycsökkenés a kalóriaigényt 300 kcal körüli mértékben mérsékeli. Összességében azonban az energiafelhasználás különbségei 40%-nál többet nem magyaráznak a súlygyarapodásra való hajlamból. A mozgásszegénység mellett a zsír- és cukordús táplálkozás - megkerülve a normális szabályozó mechanizmusokat - a hízás irányában tolja el az egyensúlyt. Az enterohormonok elválasztási zavarához a bélflóra (mikrobiom) antibiotikumok vagy egészségtelen táplálkozás okozta megváltozása is hozzájárulhat. Bizonyos adatok az Adenovirus 36 oki szerepére utalnak. Környezeti toxinok szerepe is gyanúba került; így például a műanyagokból kioldódó bisphenol A, ami a zsírszövetben kumulálódik és szelektív ösztrogénreceptor-modulátorként fokozza az adipo­genezist. A nem elegendő időtartamú és obstruktív alvási apnoe miatt töredezetté váló, nem megfelelő minőségű alvás is hajlamosít az elhízásra és inzulinrezisztenciára azon epidemiológiai vizsgálatok alapján is, ahol a társuló egyéb tényezők zavaró hatását megfelelő statisztikai módszerekkel korrigálták.