Bevezetés: A magyar egészségügyben dolgozók körében köztudott a jelentős fokú stresszhatás jelenléte, mely hatással lehet az egyénre Célkitűzés: A földi és légi mentésben dolgozók körében feltárni azokat a főbb rizikófaktorokat, a melyek kiváltják a munkahelyi stresszt, annak mértékét, illetve a pozitív és negatív megküzdési stratégiáikat. Célunk továbbá összehasonlítani ezen szempontok alapján e két vizsgált csoportot. Módszer: 2015. júliustól októberig vizsgáltuk a Magyarországon mentőállományban lévő földi és légi mentésben dolgozókat. Az adatgyűjtést egy saját szerkesztésű, illetve Thomas Holmes és Richard Rahe (2000) által validált, rövidített stressz és megküzdési kérdőív magyar adaptációjának segítségével végeztük, online formában. A keresztmetszeti típusú, kvantitatív jellegű vizsgálatba kivonuló állományban lévő mentőorvost, mentőtisztet, paramedikust, mentő szakápolót, mentő gépkocsivezetőt vontunk be (N=141). Az adatokat SPSS 20.0 statisztikai szoftverrel elemeztük. Szignifikancia határunk p<0,05 volt. Eredmények: Az Összesített Stressz Mutató alakulása, valamint a munkahely típusa (mentőállomás, légibázis) között szignifikáns különbség volt tapasztalható (p<0,01), ami alapján megállapítható , hogy a mintában szereplők közül a földi mentésben résztvevők nagyobb munkahelyi stressz hatásnak vannak kitéve, mint a légi mentésben dolgozó kollegáik. A Globális Stressz és Megküzdési Index eredményeiből megmutatkozott, hogy a vizsgálatban résztvevők azon csoportja, akik a légi mentésben teljesítenek kivonuló szolgálatot, hatékonyabb megküzdési mechanizmussal rendelkeznek, mint azok, akik a földi mentésben vesznek részt (p<0,01). Következtetések: Aránytalanság áll fenn a dolgozót ért stresszhatás, és az azzal való megküzdési mechanizmus közt . Fontosak lehetnek a rendszeres szakmai elméleti, és gyakorlati továbbképzések. A munkahelyi stressz csökkentésében a munkahelyek humán menedzsmentjének alapvető szerepe és érdeke is kell, hogy legyen.