A fogászati árképzést e lap hasábjain nyugodtan tekinthetjük a fogászat intim szférájának, amelyen ebben az esetben azt értem, ami "a privát életvitel érinthetetlen lényegét testesíti meg, amelybe a közhatalom semmilyen esetben sem hatolhat be". Pályafutásom során azt tapasztaltam, hogy az árképzés kérdését ilyen szférának tekintjük, hiszen még az egymás közötti beszélgetéseinkben is kerüljük, általában mindenki belügyként kezeli. Ennek feltehetőleg több oka van. Újkori történelmünk során olyan körülmények alakultak ki, amelyekben a jövedelmünk egy jelentős része a szürkegazdaságból származott. Ezt mindannyian tudjuk, és így őszinte választ sem remélhetünk. Talán az is közrejátszik, hogy gyakorta hivatkoztak orvosi tevékenységünkkel kapcsolatban a hippokratészi eskünkre, úgy beállítva azt, hogy az orvos nem mérlegelheti gyógyítása során az anyagi tényezőket, ad abszurdum, minden körülmények között mindig és ingyen is kell gyógyítania. Eskünk arra kötelez, hogy: "minden házba a betegek javára lépek be!"