Az elmúlt évtizedekben a szén-dioxid-fürdő kezelés az érbetegek komplex terápiájában tudományosan bizonyítottá vált, és széles körben alkalmazzák az érbeteg-rehabilitációban. A vizsgálat elsődleges célja a szénsavködfürdő vegetatív idegrendszerre kifejtett hatásának, a szimpatikus értónus csökkentésének bizonyítása, másodlagos cél a kezelés idejének optimalizálása volt. A vizsgálatba a beválasztási kritériumok alapján 30 krónikus perifériás verőérbeteg került a kezelt-, és 10 a kontrollcsoportba. A kezelt betegeket tovább bontottuk diabéteszben szenvedő (12 fő) és nem szenvedő (18 fő) alcsoportba. A vizsgált paramétereket a járástávolság (DT), a boka-kar nyomás index (ABI), a szisztolés vérnyomás, a pulzusszám, valamint a bőr hidrózisa mindkét alsóvégtagon (standard apicalis bőrterület saját fejlesztésű eszközzel mért értékeiből számítva) a nulladik, az első, a második és harmadik héten, majd 3 és 6 hónap múlva rögzítettük. A kezelt csoportokban a kezelés előre haladásával együtt növekedett az ABI és a járástávolság értéke. A járástávolság a kezelés után is emelkedett a 3 hónapos vizsgálat időpontjában, azonban a féléves követés idejében már kisebb volt az adott idő alatt megtett út, mint 3 hónappal ezelőtt, viszont még mindig több volt, mint a kezelés megkezdése előtt. A diabéteszes csoportban nagyobb mértékben csökkent a járás-távolság, mint a nem diabéteszes kezelt csoportban. Az ABI értéke az első kontroll (3 hó) alkalmával a nem diabéteszes csoportban nagyobb volt a kezelés végénél tapasztaltnál, a diabéteszes csoportban azonban kisebb. A 6 hónapos vizsgálaton mindkét csoportban csökkent az ABI a megelőző értékhez képest, azonban kedvezőbb volt a kiindulási állapotnál. A pulzus és a szisztolés vérnyomás változása nem volt számottevő, és eltérés a kezelt- és kontrollcsoportok között se volt tapasztalható. A vízveszteség csökkenése mind a bal mind a jobb oldalon a kezelt nemdiabéteszes csoportnál az első kontroll vizitig figyelhető meg, majd a féléves vizsgálatnál emelkedett, de nem érte el a kezelés előtti értéket. A diabéteszes betegek esetében a csökkenés csak a második kezelés után, a harmadik vizit időpontjában jelentkezett, és folytatódott a kezelés után a 3 hónapos kontrollvizsgálat adatai szerint, majd ehhez képest enyhén emelkedett a 6 hónapos vizsgálat során. A szénsavködkezelés során bekövetkező bőrhidróziscsökkenés bizonyította a kezelés sympaticolyticus hatását, mely eltérő a diabéteszes és a nem diabéteszes csoportban, hasonlóan a járástávolság, és az ABI növekedéséhez. Az optimális kezelés így egyénre szabottan növelhető a diabéteszes betegeknél a kívánt tartós effektus eléréséhez, de félévente a kezelést minden esetben ajánlatos ismételni.