A mai magyar pszichiátriai ellátásban a biomedikális narratívum tekinthető dominánsnak, amely a pszichiátriai betegséget más testi betegségekhez hasonlóan legtöbbször genetikai és biokémiai folyamatok krónikus zavaraként határozza meg. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre nagyobb teret nyert magának az úgynevezett felépülési szemlélet, amely számos tekintetben a biomedikális modellel szemben és annak ellentmondva értelmezi a pszichiátriai zavar valóságát, új narratívumot hozva létre. Vizsgálatomban azt kívánom feltárni, miként adnak értelmet betegségüknek és felépülésüknek olyan személyek, akik megtapasztaltak pszichiátriai tüneteket, és az azokból való felépülést. Arra a kérdésre is keresem a választ, hogy az egyéni jelentésadásban mennyiben jelennek meg a pszichiátriai betegséget és a felépülést értelmező, társadalmilag konstruált narratívumok. A kutatói kérdés megválaszolásához az Ébredések Alapítvány 11 felépülőben lévő pszichiátriai felhasználójával készítettem élettörténeti interjút, amelynek fókuszában a pszichés problémák és az azokból való felépülés állt. A felvett interjúkon narratív elemzést végeztem. Az eredményekből az derül ki, hogy interjúalanyaim többsége mind a biomedikális, mind pedig a felépülési narratívum elemeit felhasználja betegsége és felépülése értelmezésekor és ezáltal a kettő mintegy egymást kiegészítve fedi le a tapasztalatok spektrumát. Az által, hogy a biomedikális narratívum mellett a felépülés szemlélet alternatív betegség- és felépülésértelmezése is megjelenik az interjúkban, az interjúalanyok nagyobb szabadságot kapnak abban, hogy egyéni valóságukat számukra megfelelő módon értelmezhessék.