A specifikus prevenció leghatékonyabb eszközei a védőoltások. Immunizálni, azaz adott infekció ellen védetté tenni valakit, lehet valamilyen technikával előállított ellenanyagok bevitelével - ez a passzív immunizáció lényege. Ilyenkor a védőhatásra azonnal lehet számítani, ám az adott ellenanyag mennyiségétől függően csak átmeneti ideig, néhány hétig, esetleg hónapokig, ritka esetben akár egy éven át is. Aktív immunizáció során antigént juttatunk a szervezetbe és ezáltal késztetjük immunválaszra. Attól függően, hogy az oltóanyag az antigént, illetve antigéneket milyen formában tartalmazza, beszélhetünk élő, gyengített, vagy inaktivált vakcinákról. Erőteljesebb, kevesebb dózis beadását igénylő és tartósabb immunválasz és immunmemória várható az élő, gyengített vakcinák adásától, míg az inaktivált oltóanyagoknál általában oltási sorra és időszakosan emlékeztető oltásokra is szükség lehet. Az immunizáció eredményessége szempontjából kulcskérdés az oltott egyén immunválasz készsége - ez eltérő lehet életkoronként, élethelyzetenként és az aktuális egyéb betegségek, azok miatt kapott terápiák, stb. függvényében. Népegészségügyi szempontból nagy jelentősége van az adott területen élők átoltottságának, mert számos olyan fertőzés ellen lehet immunizálni, ahol nyájvédettségre is lehet számítani, ha elegendően sok az éppen nem oltható egyén körül az oltottak száma, mert így nincs kitől elkapni a védtelennek sem a fertőzést. Ezzel ellentétben vannak olyan infekciók is, melyeknél nem várható populációs hatás - mindenkinek egyéni védettségre van szüksége - pl. tetanus ellen.