A magyar és a német egészségbiztosítási rendszer Bismarcki egészségügyi rendszer elvén nyugszik. A legfontosabb elméleti alapok megegyeznek, azonban a gyakorlatban számos eltérés tapasztalható. Mivel a társadalmak gazdasági rendszere, így a miénk is, a pénz és egyéb javak mozgására épül, a kínálat pedig nem végtelen a szűkösség törvénye alapján, egyáltalán nem meglepő, hogy ez a világ egészségügyi rendszerét is áthatja. Ha megbetegszünk egyáltalán nem az lesz a fontos, hogy ki és hogyan fizeti az ellátásunkat, hanem hogy visszakapjuk az egészségünket. A közgazdasági elméletekben sokat emlegetett önérdek alapján, elmondhatjuk, önzővé válunk. A túlélésért vívott harcban igyekszünk elérni a legjobb eredményt. Erre életünk védelmében jogunk is van, a társadalom rendszere sokféle szabályozóeszköz segítségével biztosítja a gyógyításunkhoz szükséges eszközöket és képzett személyzetet. Gulácsi (2012) szerint az is problémát okoz, hogy jelen formájában a rendszer nagyobb költségnövekedést produkál, mint a GDP. A tanulmányban több szempont szerint összevetésre kerül a német és a magyar egészségügyi biztosítási rendszer. A két országban főként a biztosított szemszögéből érzékelhető markáns különbségek bemutatására helyeződik a hangsúly. Fő gondolat, hogy a gazdaságban, a társadalomban központi kérdés kellene, hogy legyen az emberek egészségi állapota, hisz ez potenciálisan hat a GDP-re.