A sebgyógyulás dinamikus, összetett folyamat. A krónikus, nem gyógyuló sebek esetén szövődmények alakulnak ki, és elsősorban a bakteriális fertőzések a beteg életét is veszélyeztetik. A krónikus sebek kezelése súlyos szocioökonómiai problémát jelent az egyén és a társadalom számára egyaránt. Az egészségügyi rendszer nincs felkészülve arra, hogy megszervezze a sebkezeléshez szükséges speciálisan képzett orvos-szakápoló munka csoportok ideális működését. A szakszerűtlenül kezelt sebeknél kialakult szövődmények ismerete szükséges a lehetőség szerinti korai stádiumban való kezelés biztosítására. A krónikus sebek igen nagy terhelést jelentenek az egészségügyben dolgozóknak, az egészségügyi szisztémának, és az egyénnek, valamint az egyén családjának egyaránt. A költségek igen magasak és a sebkezelés világszerte nem megoldott. A krónikus sebek kezelése súlyos szocioökonómiai problémát jelent. A gazdagabb nyugati országokban is a teljes egészségügyi költségvetés 2-4%-t teszik ki a sebkezelésre fordított kiadások. A sebkezelés multidiszciplináris megközelítést igényel és konszenzust, együttműködést a kezelést végző egészségügyi szakemberektől (angiológus, bőrgyógyász, érsebész, sebész, diabetológus, belgyógyász, stb.). A betegek kezelése szakrendelőkben, sebkezelő centrumokban lenne ideális. Ennek a lehetősége nagyon sok országban, így Magyarországon sem megoldott. A sebkezelés egy szubspecialitás, olyan orvosoknak és szakápolóknak kell végezniük, akik erre specializálódtak. Ebben az esetben kevesebb lenne a szövődmény, a súlyos, életet veszélyeztető fertőzés, kevesebb lenne az amputáció, csökkennének a kezelés és a rehabilitáció költségei. Az egyén életminősége, szociális helyzete, életminősége javulna. Alapvetően fontos lenne a szakápolók oktatása, az otthonápolásban résztvevők sebkezelésben való jártasságának a fejlesztése.