A tejcukor-érzékenység a leggyakoribb felszívódási zavar. A szerző a betegség történetének ismertetése után leírja a laktózintolerancia megjelenését a fajfejlődés során, majd vázolja a laktóz biokémiai jellegzetességeit. Az emberi és bakteriális laktáz enzim tulajdonságainak ismertetése után az epidemiológiai részben kitér a kórkép egyenlőtlen földrajzi eloszlására, régebbi és jelenlegi hazai elterjedésére. A felnőttkori laktózintoleranciát a 2. kromoszómán található laktáz gén felett elhelyezkedő MCM6 gén polimorfizmusa okozza: meghatározása polimeráz láncreakcióval lehetséges. A tejcukor-érzékenység extraintestinalis tünetei kevésbé ismertek. Az invazív diagnosztikai módszerek (laktázaktivitás mérése vékonybél-biopsziából, laktóztolerancia-teszt) bár pontosak, átadták helyüket a nem invazív módszereknek: a H2-kilégzési teszt arany strandardnak számít. A genetikai tesztet egyre kiterjedtebben használják hazánkban is, és a közeljövőben a metánkilégzési teszt is elérhető lehet. A tejcukor-érzékenység társulhat gyulladásos bélbetegségekkel, lisztérzékenységgel és irritábilis bél szindrómával: meg kell állapítani, hogy létezik-e patogenetikai összefüggés e betegségek között a helyes diéta és terápia megválasztása céljából.