A szupervízió kapcsolati élménye és hatása a pszichoanalitikus kandidátusok identitásának alakulása / Waltraud Nagell [et al.]
Bibliogr.: p. 24-25. - Abstr. hun, eng.
In: Pszichoterápia. - ISSN 1216-6170. - 2015. 24. évf. 1. sz., p. 5-28. : ill.
A tanulmány a szupervizor és szupervideált kölcsönös kapcsolati dinamikáját vizsgálja, a tapasztalati tanulás (Bion 1962) előfeltételeként és érzelmi élményeként. A kutatók a központi kapcsolati konfliktustémák módszerének alkotóelemeiből kérdőívet dolgoztak ki, mellyel 205 résztvevőt - köztük 78 szupervíziós párost - vizsgáltak. A folyamat során egyértelművé váltak a szupervizor és a szupervideált közötti egyezések és eltérések, mind a "kezdő" és "haladó" szupervíziós párosok, mind pedig a felnőtt és gyermek analitikusok körében. Lehetővé vált a szupervideáltak (szupervízióra vonatkozó) különböző igénytípusának, a szupervizorok eltérő szupervíziós stílusának vizsgálata, valamint a szupervideáltaknak a szupervíziós intervenciókra adott eltérő reakcióstílusának elkülönítése. Legfontosabb eredményünk szerint azok a szupervíziók, melyek nem csak az ismeret, az analitikus kompetenciák átadására fektették a hangsúlyt (Tuckett 2007), hanem a kapcsolati tudást is integrálták munkamodelljükbe, eredményezték a legjelentősebb identitásfejlődést (a szupervideáltaknál), és a legnagyobb elégedettséget (mindkét félnél). A tanulmányban az eredményeket elemezve arra a következtetésre jutunk, hogy a multifokális alapokon nyugvó szupervíziót a szakmai és kapcsolati kompetenciák fejlesztésének irányába kell alakítani. Ez mind a páciensközpontú munkát, mind a szupervíziós páros munkájának megtapasztalását magában foglalja.