A tanulmányban az időskori életminőség néhány objektív és szubjektív elemét emeltük ki a 2008 óta folyó városi életminőség vizsgálat 2012 évi adatfelvételének elemzésével, melyek magyarázó értékkel bírhatnak az egyszemélyes háztartásban élő idősek helyzetére. A témával foglalkozó kutatások eredményei szerint az egyszemélyes háztartásban élés, a hajlottabb életkor, a fizikai és mentális kapacitás csökkenése, valamint az élet minőségének és tartalmasságának szubjektív megélése befolyásolják az idősek életminőségét. Abban azonban, hogy melyek bírnak erősebb és melyek gyengébb befolyásoló erővel az életminőségre, a nemzetközi kutatások sem adnak egyértelmű válaszokat. A számos befolyásoló tényező magyarázó erejét a vizsgálati módszerek is befolyásolják és tagadhatatlan, hogy ennek korlátaival jelen vizsgálatunkban is szembe kellett néznünk. A háztartásokra koncentráló survey adatgyűjtés egyik komoly kockázata, hogy a populáció bizonyos csoportjai kimaradnak, nem jelennek meg váActa Medicina et Sociologica - Vol 5., 2014 139 laszadóként. A fizikai, vagy mentális kapacitás romlása - mely a vizsgálati eredményeink szerint elsősorban az idősebb idősek esetében gyakoribb jelenség - korlátozhatja az adatgyűjtés lehetőségét. A panel rendszerű vizsgálatok befolyásolhatják az idősek bizonyos kérdésekkel kapcsolatos vélekedését, mint ahogy erre több követéses vizsgálat is rámutatott. A korábban idézett svéd vizsgálat kutatói például nem tudták pontosan mérni, hogy az a tény, hogy a kutatók időről időre meglátogatják az időseket, milyen hatással volt a társadalmi megítélésükkel, vagy a rájuk fordított figyelemmel kapcsolatos vélekedéseikre (Holmén - Furukawa, i.m.). Az egyedül élés kockázatait a nemzetközi irodalom általában a hetven, vagy hetvenöt év felettiek célzott vizsgálatával igyekszik feltárni. Jelen kutatásunkban azonban az egyszemélyes háztartásban élő 70 év feletti korosztály sokasága alacsony volt, a hatvanöt év felettiek pedig megkétszerezték a vizsgált csoport nagyságát. Ez azt eredményezte, hogy az egyszemélyes háztartásban élők egy heterogén csoportját kaptuk, ahol az életkor szerinti kockázatok már nem mutatkoztak magyarázó erővel. Eredményeink szerint az egyszemélyes háztartásban élő városi idősek jövedelmi helyzete nem rosszabb, mint a korcsoporthoz tartozóké. Az egyedül élés tehát nem jelent feltétlenül anyagi értelemben vett kirekesztődést, sokkal inkább el lehet fogadni Utasi (2002) álláspontját, mely szerint a különélés és önállóság annak juthat osztályrészül, aki képes a háztartását önállóan fenntartani (és önmagát ellátni). Az idősek kapcsolathálózatának vizsgálata sokkal beszédesebb eredményeket mutatott. Az időskorral csökken a gyenge kötésű kapcsolatok száma (munkatársak, barátok), az egyedül élés azonban nem jelent magányt, izolációt. A kapcsolatok rendszerében megerősödik a gyermek támogató szerepe, valamint a megmaradó közeli batárok jelentősége. Az egyedül élők és az idősebbek körében csökken a barátok száma, s ezzel egy időben gyakoribb, hogy ezek a barátok a közvetlen szomszédságból kerülnek ki. A barátkozás az egyedül élők esetében azonban nem feltétlenül jelenti a közösségi, szomszédsági szerveződésekhez való kötődés igényét, ezt a csoport a klubokban és a vallási közösségekhez való kötődésben keresi inkább. Kiemelkedő volt a vallási közösségekhez tartozás jelentősége az egyedül élők körében, de ez vélhetően spirituális szempontokból fontos, mivel nem növelte a barátok és támogatók számát. Az élettel való elégedettség mutatója az aktív korúakhoz képest alacsonyabb értéket mutatott, az egyedül élők esetében jóval elmaradt az idősek átlagától is. Az elégedettség alacsony mutatója nem hozható összefüggésbe más szubjektív változókkal (pl. idősek társadalmi szerepe, megítélése), sokkal inkább az erős kötésű kapcsolatok szűkülésével magyarázható. Az egészségi állapot romlása erőteljesen befolyásolja az emberek támogató hálóját, de az egyedül élők egészsége nem volt rosszabb, mint a hasonló korosztályé A jövőben