A szerzők a szkizofrén pszichózisok patogenezisében fontos szerepet játszó tényezőket vizsgálták. A kutatás az elmúlt 15 évben a kuratív szempontoktól a későbbi beteg premorbid és prodromalis jellemzőinek vizsgálata felé mozdult el. Ugyanakkor a legtöbb tanulmány a mai napig is a pszichotikus folyamat korai jeleinek detektálására és a korai beavatkozásokra koncentrál, a valódi prevencióra csak kevés. Alig jelennek meg egy általánosabb preventív megközelítés szempontjai, amely a pszichotikus kórképeknél szélesebb spektrumot ölel fel. Első lépésként a szkizofrén pszichózisok prodromalis tényezőivel és azonosított premorbid markereivel kapcsolatos legfőbb közelmúltbeli szakirodalmi eredményeket tekintjük át. Ezek nyomán felvázoljuk a későbbi pszichotikus állapot kialakulásának lehetséges folyamatát, amelynek fázisai a születéstől kezdve a tünetek jellemzői és erőssége alapján meghatározhatóak. Egy kibővített szakaszmodellt javasolunk, amelyben a későbbi pszichotikus tünetek kiindulópontja a korai neurotoxikus hatás és az ebből következő prefrontális-limbicus diszfunkció. A szakaszmodell alapján egy személyre szabható, fázisspecifikus kezelési protokoll mellett érvelünk, amely preventív beavatkozásokat is magában foglal. Amennyiben elfogadjuk azt a megközelítést, hogy a szkizofrén pszichózis detektálható és egymástól elkülöníthető szakaszokban alakul ki, kézenfekvő a preventív beavatkozások iránti igény. Igy optimális esetben a korai, pszichózisra nem specifikus neuromotoros és kognitív deficitet és diszfunkciót idejekorán azonosíthatjuk és azok káros hatását minimalizálhatjuk. Ezen túlmenően szükséges az egészségügyi szakemberek hangsúlyosabb felkészítése a betegség korai szakaszainak felismerésére. Tanulmányunk a fentiek nyomán a pszichológusok, pszichiáterek, neuropszichológusok és gyógypedagógusok szoros együttműködését sürgeti a preventív szemlélet hatékony gyakorlati alkalmazásának érdekében.