Bevezetés: 2-es típusú cukorbetegségben egyre gyakrabban kerül alkalmazásra a bázis-bolus inzulinkezelési rendszer, az anyagcserekontroll javítása és a szövődmények kockázatának csökkentése érdekében. Napjaink kérdése, hogy az inzulinanalógok alkalmazása milyen gyakorlati változásokat hoz a humán inzulinkezelési rendszerekhez képest. Célkitűzés: A szerzők retrospektív adatelemzéssel vizsgálták a teljes humán bázis-bolus kezelésről teljes inzulinanalóg-kezelésre váltás hatásait az anyagcserehelyzetre, a testsúlyra, az inzulindózisokra és a bázis-bolus inzulin arányra. Módszer: Olyan 2-es típusú cukorbetegeket (n = 137) vontak be a vizsgálatba, akik napi egyszeri bázisinzulint használtak a főétkezésekhez adott gyors hatású inzulinok mellett, és a humán inzulinokról analóg inzulinokra cserélték a gyógyszerüket. A betegeket detemirt (n = 103) és glargint (n = 34) használó csoportokba sorolták. Eredmények: Tizenhét hónapos inzulinanalóg-terápia során a HbA1c 0,34%-kal csökkent (detemir: -0,44%; glargin: -0,17%). A testsúly 1,11 kg-mal növekedett (detemir: +1,0 kg; glargin: +1,43 kg). A bázisinzulin aránya minden esetben emelkedett (teljes populáció: 6,04%, detemir: 5,26%, glargin: 8,37%). Az átlagos inzulindózis a vizsgálat végén 80,76 egység volt, és nem volt szignifikáns különbség sem a bázis-, sem a teljes inzulindózisokat illetően a detemir- (27,89 E, illetve 79,78 E) és a glargin- (32,85 E, 83,74 E) csoportok között. Következtetések: Az adatok alátámasztják, hogy a humánról analóg inzulinra történő váltáskor, bázis-bolus kezelési rendszerben a bázisinzulin dózisának emelésével, a bázis/bolus arány növelésével javítható az anyagcserekontroll. A detemir- és glarginalapú terápia hasonló anyagcserekontroll-javulás mellett azonos inzulindózisokkal járt, és valamelyest több testsúlynövekedéssel a glargincsoportban.