Bevezetés: Napjaink klinikai kutatásainak egyik fő iránya a megbetegedések hátterében álló kockázati tényezők azonosítása. Közlemények százai számolnak be "szignifikáns" és "független" prognosztikai faktorokról különböző humán megbetegedésekben, azonban ezek egy részében nem vagy nem megfelelően vizsgálták, hogy az új prognosztikai faktor javította-e, és ha igen, milyen mértékben az addig ismert prognosztikai modellt. A legújabb statisztikai módszertani ajánlások szerint az úgynevezett reklasszifikációs analízissel a fenti kérdést érdemben vizsgálni lehet. Célkitűzés: A reklasszifikációs analízis kivitelezésére több módszer is van, a közleményben a szerzők ezek alkalmazását saját, korábban publikált vizsgálataik újraelemzésével mutatják be. Módszer: Két marker, a vörösvértestátmérő-eloszlás szélessége és a szérum-hősokkfehérje-70 prognosztikai szerepét vizsgálták krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek körében. Korábban publikált eredményeik szerint mind a vörösvértestátmérő-eloszlás szélessége, mind a hősokkfehérje-70 szignifikáns, független prognosztikai markernek bizonyult többváltozós Cox-regressziós vizsgálatok alapján. Mindkét esetben újraértékelték a markerek szerepét reklasszifikációs tesztekkel. Eredmények: A szívelégtelen betegek prognosztikai modelljének diszkriminatív képessége lényegesen javult a korábbi modellhez képest, ha a vörösvértestátmérő-eloszlás szélességével egészítették ki a modellt, míg a hősokkfehérje-70 esetén ez nem volt egyértelmű. Következtetések: Az új prognosztikai faktorokat kritikusan kell kezelni mindaddig, míg alkalmas vizsgálatokkal elemzésre és bizonyításra nem kerül, mekkora a valós klinikai haszon, amely a marker már ismert prognosztikai modellhez való hozzáadásából származik. A hasznosságot a prognosztikai modell javulása során tesztelhetjük a reklasszifikáció módszereivel.